HTML

tűzköves

Barbarikumi történetek

Friss topikok

Linkblog

Valahol Európában

2012.01.31. 20:34 Tűzköves

Próbálom magam beleképzelni a miskolci fideszes önkormányzati képviselők helyébe. Most mondták először nyíltan a szemükbe: - Szavazógépnek jók vagytok, de bízni nem bízunk bennetek! Gyanús, hogy valakik telebeszélték a fejeteket! Nekem ne gyertek azzal, hogy így a szakmai zsűri, meg úgy a társulat. Dönteni úgy kell, ahogy a főnök mondja!

És íme a végeredmény: új igazgatója van a Miskolci Nemzeti Színháznak. (Mellékesen ma még Nemzetinek, mert úgy hírlik Debrecen ezt a címet is el akarja happolni tőlünk.) Bekövetkezett, hogy az önkormányzat fennállása óta SZEMÉLYI KÉRDÉSBEN először döntöttek a titkosság szabályainak kiiktatásával. Hát akkor hogyan szavaztak? Sorban hangosan, névsor szerint. De miért? Mert a hatalom begörcsölt! Hátha mégse az jön be, amivel hetek óta "agymosták"  képviselőiket! Még mindig jobb felrúgni a szabályokat, minthogy más döntés szülessen. Hátha a fránya városanyák és városatyák pont most indulnak el a saját fejük után? Zárjuk ki ennek lehetőségét is, mint az egykori viccben: "Emberek! Demokrácia van. Aki ránk szavaz, leteheti az egyik kezét!" Letették. Lehet pezsgőt bontani, örömünnepet ülni. Sikerült ezt is átvinni a közgyűlésen. A közgyűlésen, ami egyre inkább közröhej!

Hogy Koltay Gábor vesztes lenne? Inkább azt hiszem, hogy az István, a király és a Honfoglalás film rendezője járt jól!  Nem kell mitfárerként részt vennie a miskolci flúgos futamban!
 
 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tuzkoves.blog.hu/api/trackback/id/tr174036787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása