Ő volt a legjobb ember, akit valaha is ismertem. Házasságunk 21 éve alatt a nehéz pillanatokban soha nem hiányzott az asszonyi biztatás, de a rivaldafényben is megőrizte szerénységét. A családi fészek igaz őrzője volt, a védett öböl, a biztonságos leszállóhely. Jót akaró, jót cselekvő, jóember. Aki egész életében, magát egy percre sem kímélve, másoknak akart jót.
Kicsi korától kezdve futva közlekedett. Gyors, „pörgő” volt munkájában, családjának gondozásában. Néhai apám mondta róla: - Perpetuum mobile! Örökmozgó! Energiái végtelennek tűntek. Talán, mert celláit a szeretet töltötte fel újra és újra. Tiszta szívvel volt hívő ember, aki hitt a szeretet erejében. Soha nem azt kérdezte, mit kap cserébe, számára az volt a fontos, hogy adhatott.
Az emberi problémák meghallgatásának istenadta tehetsége rejlett benne. Sokan ezért fordultak hozzá, állították meg a boltban, az utcán, mert tudták, hogy megértően hallgatja meg őket. Megszívlelendő tanácsai rövidek, hasznosak és célratörőek voltak. „Én megmaradtam falusi lánynak. Szeretem az embereket és a földet”- mondogatta baráti körben. Valóban az emberi lelkek ápolása mellett, fáradthatalanul művelte szülei kertjét, miközben magával ragadóan mesélt arról a csodáról, hogy hogyan hordozza magában a vetőmag a termést.
Saját gyermekre vágyott. Sikertelen orvosi kezeléseket, a poklok poklát járta végig, mielőtt találkoztunk volna. A sors ajándékának tartotta, hogy kamaszgyermekeim emberré válásában társam lehetett. Mit társam, a terhek nagy részét ő viselte törékeny vállain. Tudta, hogy az édesanyát nem pótolhatja, de mindent megtett azért, hogy nevelt gyermekei a barátot lássák „Olgi néniben”, aki csak értük él. Éjt nappallá téve dolgozott, hogy új családjának mindennapjai gond nélkül teljenek. Csodálatos nyarakon a vadvizek, a Tisza szerelmesévé tett minket. A sors méltatlan igazságtalansága, hogy nem érhette meg az annyira várt kisunoka megszületését.
Egy hete sincs, hogy a mosolygós örökmozgó úgy vágtázott ki mindennapjainkból, ahogyan élt. A sors még azt sem adta meg neki, hogy szeretteitől elbúcsúzhasson. Akik azóta is reménytelenül lesik, hogy nyíljon az ajtó. Nem hiszik el, hogy nem jön vissza többé.
