HTML

tűzköves

Barbarikumi történetek

Friss topikok

Linkblog

Szilveszter Szilveszterkor

2010.12.30. 15:51 Tűzköves

 

Miskolc mindig is a különös ötletek városa volt. Amikor az egykoron 15 ezer lelket számláló városban valakinek eszébe jutott, hogy színházat kellene építeni, arra bizonyára úgy néztek, mint akinek nincs ki minden kereke. De, azért megépítették a színházat, mert egy idő után a többség is fontosnak gondolta. Arról persze ritkán szól a fáma, hogy az ötletgazdák nem sok köszönetet kaptak várostól. De, gondolom nem is ezért csinálták.   
A közelmúltban sem volt ez másképp, mert amikor egy idős mérnök azzal keresett meg, hogy egy zúgót kellene építeni a Szinván, a Villanyrendőrnél, feltehetően ő sem olvasott ki sok biztatást tekintetemből. Ám, amikor barátaimnak is elmondtam az ötletet, köztük a város jeles építészének, aki azon nyomban rajzolni kezdett, gyorsan változott az én véleményem is. Így kezdődött a Szinva terasz megépítése. És milyen rövid az emberi emlékezet, mert ki emlékszik ma már az egykori parkolóra, a város közepét csúfító autópálya korlátokra, vagy éppen azokra, aki eleinte „gödörnek” csúfolták a mai fiatalok és nem fiatalok új találkahelyét. (Nem tudom használják-e még ezt a kifejezést?)
De ugyanez áll az eleinte teljes értetlenséggel fogadott Operafesztivál ötletgazdáira, vagy a Kocsonyafesztivál kitalálóira is. Kétkedve fogadták azt a geológusmérnököt is, aki először feldíszíttette a lillafüredi kisvasutat, hogy Mikulásvonat legyen belőle?
Folytathatnám, hiszen hál’ istennek végtelen a miskolci kreatív emberek tárháza és tényleg rövid az emberi emlékezet. Néha persze nem kell világrengető ötlet, elég ha valaki olyan tippet ad, amivel a dolgok visszatérnek normális kerékvágásukba.
Most, hogy visszagondolok nehéz elhinnem, hogy 2002 előtt Miskolc volt az egyetlen különc város, ahol szilveszterkor se utcabál, se tűzijáték. Maximális puritánság: fagy, hó, köd, sötétség,  esetleg néhány belvárosba tévedő fiatal pezsgős kurjongatása és petárdázása. Indok is volt: így nem zavarja senki mindenféle ijesztő durrogtatással a szilveszterkor korán nyugovóra térők nyugalmát és a gyerekek is láthatják az egyedülálló attrakciót, amivel Miskolc a világban elfogadott dátumhoz képest egy nappal később ünnepel. Való igaz, évről évre újsághír voltunk. Egyes elvetemült tollforgatók ráadásul, nem átallottak kifigurázni Észak-magyarország fővárosának országos hírű unikumát. Aztán valakinek, tán éppen egy újságírónak eszébe jutott: mi volna, ha? Úgy, mint a világ más tájain? Aznap, nem egy nappal később? És a város polgárai megtöltötték a teret. Élvezték a zenét, a bulit, az ismerősök „búékos” csókolgatását.  Volt, aki vett, volt, aki hozott anyagot küldött le a torkán. Egészen hajnalig. És így van ez mostanság is és reméljük így lesz az idők végezetéig.
Mert Miskolc megérdemli, hogy olyan lehessen, mint a többi város. Mert itt vannak a legelszántabb feltalálók és itt élnek az apró ötletek gazdái is. És, mert Miskolc az év utolsó napján szeret bulizni.  
Boldog új esztendőt! Hajrá Miskolc!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tuzkoves.blog.hu/api/trackback/id/tr1002548516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Clark 2010.12.31. 10:21:25

Boldog Új Évet Polgármester Úr! Az eddigi eredményei mindörökké elvitathatlanok maradnak. Soha ne adja fel!

A tűzköves.blog cím pedig nagyon ötletes, gondolom a miskolci Avas Tűzköves nevű része, ahol az őskőkori kovabányák voltak.

marchaleida 2011.01.06. 22:14:04

Nagyon örülök minden kezdeményezésnek, ami Miskolcon történik. Örülök, hogy annak ellenére, hogy az országban a régiót sokan sötét Borsodnak csúfolják, Miskolc egy élhető város, rengeteg büszkeséggel. Soha sem feledkezzünk meg azokról, akik hírnevet szereztek nekünk erejüket nem kímélve. Kerékjártó Tamás - akit sokunk ismerhet még, akár edzőtársként is - a miskolci medencékben felnevelkedve addig vitte, hogy még az atlantai nyári olimpiai játékokon is elindult. Kropkó Péter, Biros Péter, Repka Attila és még sorolhatnánk a neveket, akik sportteljesítményükkel írták bele magukat örökre a város történelmébe. Büszke vagyok rájuk és sokakra még az élet számos más területéről is.
Büszke vagyok rá, hogy miskolci vagyok, sohasem hallgatom el, hogy honnan jövök sem külföldön, sem itthon. Sehol máshol nem élnék szívesebben, mert itt vannak a legfaszább gyerekek. :-) És itt a legjobb a Szilveszter!
Boldog Újévet Mindenkinek!
süti beállítások módosítása