Sokáig csak szűk baráti körben mertem elmesélni felfedezésemet. Ám tegnap este, amikor egyik kereskedelmi tévéadónkon Szent István korabélinek mondták a burgonyás kenyeret, megértettem eljött az én időm. Kétharmaddal az őstörténetet is újraírjuk.
Kicsit messziről kezdem és nem hencegésből, de a történet végkifejletéhez szükséges elmondanom, hogy 5 éve jártam Mexikóban. Feleségemmel megnéztünk mindent, amit turista láthat a Yucatán félszigeten, a maják ősi földjén. Legnagyobb élményünk a Xcaret nevű természet- és látványpark volt, ahol fellelhető minden növény- és állatfajta, ami csak ebben a nagy országban létezik. Derekasan körbecsatangoltuk a különlegesen megépített sétányokat, földalatti folyócskákat, tengeröblöket.
Ahogy lenni szokott persze, alaposan meg is éheztünk. Én erősen leveses vagyok és az étteremben, ahová betértünk, rögtön eziránt érdeklődtem. - Bableves jó lesz? - kérdezte a pincér. Nagyszerű! Kérjük! - válaszoltam, de arra gondolni sem mertem, hogy a mosolygósan barna babszemek közül húskockák is kikandikálnak majd. Az élményt a kukoricaszemek sem zavarták meg. Helyi specialitás gondoltam. Belekóstoltam. Isteni! Csak egy kis erős paprika kellene bele! Chili, jó lesz? - kérdezte a pincér. Hát hogyne! Jófajta fehérkenyérrel pillanatok alatt eltüntettük az egészet. A maja babgulyást!
Azaz, mit is mondok? - ekkor villant be a nagy felfedezés. Babgulyás? De hát ez magyar specialitás! Vagy a maják rokonnép lenne? Mert ilyen jófajta ételt csak vérrokonaink tudhatnak főzni!
Innen már könnyen ment a levezetés. Mikor is tűnik el a maja nép nagyobbik része Mexikóból? Úgy 800 körül! Mikor van a mi honfoglalásunk? És a legnagyobb gondolat, amit lassan szótagolva érleltem magamban: - maja, maja...., majarok!
Barátaim e történet hallatán sűrűn bólogattak, bár megállapították azt is, hogy a tequila fogyasztásának van egy szintje, amikor az embernek hasonló víziói lehetnek. Ezt elfogadom, de a fentnevezett burgonyás kenyeret, meg a többi zagyvaságot feltehetően tequila nélkül találják ki! Vagy mégsem?
