Nézem a gyertya lángját. Béke, békesség. Néhai édesanyám hangját hallom: - Őrizd, mint szemed világát! De mama! Ha én egy világ vagyok és a másik ember is egy világ, akkor én világok háborúját látom. Gyilkos eszköz is van hozzá elég. Rögtönölő és lassan ölő, idegháborús fegyverek. Amikor nem fizikailag ölöd meg, "csak" lelkileg készíted ki. A sorban elébe vágsz, mert erősebb vagy, fellököd, sárral telespricceled. Megfenyegeted, hogy még dühös se lehessen, csak végtelenül letört, mindenbe beletörődő.Elszegényíted,eladósítod, az önelpusztítás gondolatáig kergeted. De előtte még legyalázod egész életét, múltját, becsületét, miközben fejére olvasod, hogy bezzeg milyen jó most, mert van szabadság! Aztán kirúgod, mert "nincs bizalmad benne"; mert öreg; mert fiatal, csak túlképzett; vagy egyszerűen azért, mert te vagy a főnök.
Miért fordult fel ennyire a világ? Hogy jött létre egy olyan ország, ráadásul békeidőben, ahol csak a pénz és a hatalom számít. Ahol idegbajos, egymást nyíró gazdagok iskoláznak szegényeket. Ahol tízezrek fejében születik meg újra és újra a vendetta gondolata. Ennek soha nem lesz már vége?
... eszmélsz és rápillantasz szeretteid szeme VILÁGÁRA, melyben tükröződik a csöpp gyertyaláng. Pillanatokra meglátod, amint ott pislákol a hit, a remény és a szeretet fénye is. Amire amúgy egy jobb világ épülhetne. És akkor, de csak akkor, talán a nagy egész sem düledezne.
