Ezek nem lelkiznek, nem lacafacáznak! Ha valami kell, akkor nosza, szerezzük meg! Ameddig lehet!
Most épp a Görömbölyi Közösségi Házat szúrták ki maguknak. Nem számít, hogy semmi közük hozzá! Nem számít, hogy szépemlékű Minkó Gabi és a közösség mi mindent tett bele, azért hogy megszülessen egy helyi csoda. Miután ezek még csak nem is hallottak róluk, mondom: két kezük munkáját, saját(!) pénzüket és igaz hitüket! Persze akkor a város mögöttük állt! És csoda megszületett. Létrejött a Hely, ahol találkozni lehet, beszélgetni lehet, ahol szórakozni, esküvőt tartani lehet. Ahol meg lehet mutatni egymásnak, ki is azok a görömbölyiek. Képek úsznak be emlékeimbe, amiket személyesen átéltem. A legendás Görömbölyi Őszt, a nyugdíjaskórusok találkozóit, az itt termett formás gyömülcsök, zöldségek bemutatóit, az itteni asszonyok kézimunkáit bemutató kiállításokat. Amikor a helyiek egymásnak mutatták be a Közösségi házban önnön múltjukat, egykori esküvők, találkozók féltve őrzött relikviáit. De ezek a dolgok nem maguktól születnek! Lelkes emberek tették e mögé maguk és családjuk szabadidejét! Nem kérdezték egymástól, hogy ki szereti a jobban a narancsot, mint a szegfűt! Olyan n-e-h-é-z ezt elképzelni!
Látom nehéz, főleg annak, akinek másképpen működik az agya! A görömbölyiek tudják, hogy a "nehézfiúk" saját cimboráiknak akarják megszerezni a házat. Ám miután ez "direktben" túl átlátszó lett volna, csináltak egy csavart. Vegye át a város! De minek? És főleg kinek? Gáláns patrónusra leltek a városvezetésben, akik amúgy legfeljebb GPS-szel találnák meg Görömbölyt.
És győztek! A Közösségi Háznak annyi!
Annyi? Annyi, hacsak... nem fog össze Görömböly megint, úgy mint amikor a Ház építésébe belevágott!
