1953 szeptemberében nyolcvanezer néző volt kíváncsi a Magyarország–Szovjetunió atlétikai viadalra az újonnan átadott Népstadionban. Ez akkor nézővilágcsúcs volt, hiszen előtte soha ennyien nem szurkoltak atlétikai versenyen, ma pedig egyenesen elérhetetlen álom.*

Az 5000 méter esélyese az egykori tengerészgyalogos futó, a szovjet Vlagyimir Kuc volt, aki világcsúccsal akart nyerni. Kuc nagyon bekezdett, vagy százötven méterrel elhúzott, ezért úgy állt a dolog, hogy az alacsony termetű magyar Kovács József, népszerűbb nevén Bütyök csak statiszta lesz a nagy szovjet futó mögött. Háromezernél azonban Kovács iramot váltott, és s a nézőkben felcsillant a remény.

"Hajrá, Bütyök! Mindent bele!" – kiabálták felállva az emberek, és az olimpiai ezüstérmes magyar ettől valósággal szárnyakat kapott. Kuc azonban csengetéskor még mindig vezetett vagy 35 méterrel. Az arénában zengett - az azóta kikopott - „Huj, huj, hajrá! biztatás. Az utolsó körben aztán Kovács Bütyök beérte, majd megelőzte a teljesen kifulladt szovjet versenyzőt. A közönség hangorkánja  egyszerűen átfújta magyar fiút a célvonalon.

Valami ilyesmi történt tegnap Diósgyőrben. Az ellenfél ajándékba kapott tizenegyessel egyenlített, a bíró ráadásul kiállította egy emberünket. A félidőben még keseregtünk a betonkaréjon, ám a pályára kijövő 10 főre olvadt csapat első megmozdulásaiból látszott, hogy ezek a fiúk nem az eredmény tartásáért játszanak. Győzni akarnak! Nem tudom, miből, de  valahogy megérzi ezt a közönség. Talán abból, hogy hogyan ront rá a játékos az ellenfélre, hogy nem volt elveszett labda, egyszerre többen robbantak bele egy kapunkra tartó lövésbe. De, amint megérezte a közönség, hogy ez az a játék, amit mindig is látni szeretne, azonnal vette a lapot. Ismét megtörtént az a csoda, amiért Magyarországon irigylik a Diósgyőrt. A kiállított játékos  helyén  a szurkolótábor játszott. Az acéltartókat is megrengette az egyre erősödő hangorkán, ami szemmel láthatóan még nagyobb odaadásra serkentette a pályán lévőket. A csapat légifölénnyel a hátában egyszerűen begyömöszölte a kapuba a győztes gólt.

Szokás szerint ezrek várták meg a „Hé, fiúk”-at.  Néztem a csapattal ünneplő labdaszedő gyerekeket. Adja meg nekik a jóisten, hogy átélhessék életükben azt az élményt, hogy az ő sikerükért mások szorítanak. És nem csak a futballpályán.

*Kovács bütyök hősies futásai. Magyar Hírlap Online  2008.nov.9