(De hogyan került a gyergyószentmiklósi ácsmester kézjegycímere a miskolci jégcsarnok tetejére?)
Kölyökkorom óta szeretem a jégkorongot. A kásás képernyőn (mert a Kassa 1 nem mindig jött be tisztán) izgatottan néztük édesapámmal az akkori nagy csehszlovák legendákat, Golonkát, Nedomanskyt, vagy a Holik testvéreket. Mindig arról álmodtam, hogy egyszer Miskolcon is lesz egy olyan csapatunk, amire tódul a nép. És lett csapat is, csarnok is. Sokára, de lett.
Ám a sikert itt sem adták ingyen. Kellettek azok a megszállottak, akik a sportcsarnok hátsó lelátóján, a zimankóban dideregve is hitték, hogy egyszer fedett pályán játszhatunk, és a Jegesmedvék lesznek elől. Kellettek a szülők, akik hozták, vitték a gyereket, kipengették a nem kis pénzt szerelésre, szurkoltak, utaztak és utaztattak. Kellettek azok a vezetők, edzők, akik azon dolgoztak, hogy a mi miskolci gyerekeinkből, a saját nevelésből legyünk nagyok. Nekik és a miskolci jégcsarnok megteremtőinek tiszteleg ez az írás, már csak azért is, mert a csapat- és a csarnoképítés valahol rokonszakmák.
Történt, hogy a miskolci jégsportok szerelmesei addig-addig verték a huppot (kértek, tüntetéssel fenyegetőztek, lefeküdtek az iroda elé, stb.), hogy döntés született: épüljön fedett jégcsarnok! Akik átéltek már ilyet, tudják, hogy mivel jár ez. Ki, mit, hová tervez, ki tudja ennyiért megépíteni, a szerkezetet legyártani? Miért nem lehet ide ezt, miért kell pluszba oda azt. És még mi minden derül ki közben? Ne feledjük, nemcsak újat kellett építeni, hanem mindezt hozzáilleszteni a meglévőhöz. Ám csarnok kell, mert közben – hab a tornán – a hoki világszövetségétől megkaptuk a junior vb rendezési jogát is. Átkozottul szoros határidővel.
A nyertes miskolci építész bravúros héjszerkezetet eszelt ki, de ahhoz, hogy az épület álljon is, a tetőszerkezet statikai terveit is el kellett készíttetni. A feladattal megbízott romániai magyar mérnök viszont tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából, és nem hagyott hátra írásos feljegyzést az addig elvégzett munkájáról. Fokozta a bajokat az is, hogy a szintén miskolci generálkivitelező már le is szerződött egy gyergyószentmiklósi ácscsapattal; ők az elemek gyártásának elkezdéséhez csak a tervek pontosítására vártak. Drámai volt a kérdés: hogyan lesz ebből épület és tetőszerkezet a világbajnokság kezdetére? (Megjegyzem, azon a télen ráadásul még nagyon kemény mínuszok is voltak).
Az a miskolci statikus, aki a szorult helyzetben beugróként elvállalta a tervezést, a következőket mesélte: „Szerencsés vagyok. Évtizedekkel ezelőtt ugyanis egy salzburgi cégnél dolgoztam, és szabadidőmben a helyi városi könyvtárat bújtam. Ott bukkantam rá egy régi tetőszerkezeti tervre, s ha már rábukkantam, rajzolgatni, tervezgetni is kezdtem. Jó lesz valamire. El is felejtettem az egészet. Egyszer viszont, már ebben az évtizedben, a vasgyári református templom lelkésze segítséget kért tőlem. A vasgyári templomról tudni kell, hogy a világháborúban egy bombatalálat megemelte a tetőszerkezetét, majd csodák-csodájára, ha kissé elcsavarva is, de visszarakta a pillérekre. Ez szorult megerősítésre. Amikor beléptem a templomba, eltátottam a számat. Ez pont olyan, mint a salzburgi könyvtárban megismert lamellás rácsos szerkezet. A lelkésszel a teendőkről beszélgetve előkerültek a régi fényképek is, rajtuk az egykori építés pillanatai, és persze maguk az építők is. Megszoktam, hogy lemásolok mindent, ami az épületekkel kapcsolatos. Fontos, nem fontos. Mindegy. Hallottam, hogy a jégcsarnok lefedésén dolgozó építész azonos szerkezeti megoldáson dolgozik, felkerestem hát egy konzultáció erejéig. Amikor az irodába léptem, éppen ott ült az ácscsapat vezetője, az építész, és szomorú hangulatban mondták el a statikus kolléga elvesztését. Tanácstalanok voltak a folytatást illetően. Nem kis meglepetésükre felajánlottam, hogy meg tudom csinálni a szerkezeti terveket. Elővettem a templom terveit, köztük az általam lemásolt 1927-es építést ábrázoló fotót. Ma is elszorul a torkom: láttam, hogy az egyik ács szemeiből elkezdenek potyogni a könnyek. „Hiszen ez az én dédapám!” – mutatott rá az egyik fényképen szereplő alakra. Megnyugodtam, ha többgenerációs építődinasztia építi, lesz teteje a csarnoknak.”
A remek ácsok aztán elvégezték azt, amit kevesen tudnak ma Magyarországon. Éjt nappallá téve, mínusz húsz fokban készítették el a szemrevaló tetőszerkezetet. Ja, és határidőre. A kemény munka végén, azért huncutságból, felvésték a jégcsarnok Vigadó Étterem felé eső homlokzatára a gyergyószentmiklósi dinasztia kézjegyét képező kis címert. Akinek nem tetszik, másszon fel ide és szedje le, mondták nevetve, búcsúzóul.
Gyergyószentmiklós 56 km-re van Csíkszeredától. A sors különös játéka, hogy a tavalyi év végén e címer alatt verték meg a Jegesmacik a bajnokesélyes Csíkszeredát. Ha sokan leszünk szerdán, bárkit megverhetünk. Hajrá Macik!
