Amikor karácsony előtt a keresztényi könyörületesség jegyében a Miskolci Állatkert állatetetőit is kirúgták, sejteni lehetett, hogy más tragédia is történhet. Ahol egy vezetés, hatalmas pénzekért idehozott „szakértők” hadaival kutat, vizsgáltat, gyanúsítgat és ha semmit nem talál, kezdi elölről, ott bekövetkezhet a legnagyobb baj. Az, hogy lesz, aki nem bírja, hogy alaptalanul gazembernek tartsák, kirúgással fenyegessék, ellehetetlenítsék.
A tragédia a közeli napokban bekövetkezett. Meghalt egy férfi, három kisfiú apja. Aki játszott és rendezett évtizedeken keresztül. Aki tisztességgel végezte munkáját egy olyan helyen, ahol csak eszementek kereshettek politikát, a Miskolci Csodamalom Bábszínház élen. Sokan tudták róla, hogy baloldali gondolkodású ember, de Holle anyó, a kis gyufaáruslány és Vitéz László bábjai közt senkit érdekelt, hogy ki-ki személyesen mit gondol egyébként a külvilágról. Csak a nézőtéren tapsikoló gyermekek öröme számított.
Egészen ez év októberéig. Ekkortól kezdve kezdődött kálváriája. Az új hatalom emberei folyamatosan vizsgálták és alázták. Tudta, hogy mindenhol ez megy. Igazgatók, óvodavezetők, de dadusok, takarítónők is rettegnek. Ha már egyszer az állatetetőkkel meg lehetett csinálni, velük miért ne lehetne. Az ember, akik hirtelen egyedül maradt, ugyan hová fordulhatna? A furcsa módon hallgatag, vagy a hatalomnak hajbókoló írott, vagy elektronikus sajtóhoz? A megfélemlített igazságszolgáltatáshoz?
Csak sejthetjük mekkora lehetett a ránehezedő nyomás, ami összeroppantotta 39 éves szívét. Elment, de itt hagyta kétségeit: Milyen alattomos világ az, ahol hiába dolgozol becsülettel, nézeteid miatt halálosan kell rettegned? Itt Európa közepén, Magyarországon. Egy olyan bábszínházban, amelyik éppen most játsza Vitéz Lászlót és európai barátait, a másképpen gondolkodás darabját.
Nemcsak az emléked őrizzük, Gábor!
