Vízosztó. Ott ismertem meg a Szahara szélén. Szúrósszemű, bajszos emberke volt. A falu legbecsületesebb embere. Aki egyszerűen nem csalhat. Ha csalna, rámenne az oázis. De mit is csinál a vízosztó?
Elöljáróban tudni kell, hogy egy oázis nem lehet akármekkora. Azt mindenki tudja, hogy a kis település a vízlelőhelytől lesz oázis. A forrás hozama meghatározza, hogy hány pálma nőhet a kis falucskában. A pálmák alatt pedig mindenféle zöldség nő, ezt fogyasztják az ott lakók és állataik. Azt, hogy kié a pálma és az alatta lévő zöldféle, a helybéliek tudják. Kinek-kinek a tulajdona. Na és, hogy kerül a víz a pálmák alá? Keskeny árkokban. De nem úgy folyik ám, mint egy kispatak! Nem, nem. Csak akkor van benne víz, ha a Vízosztó engedi. A hét meghatározott napján. Ő tudja, mikor és mennyi víz mehet. Az oázis minden pálmájához azonos mértékben. A hangsúly az egyenlőn van. Nem lehet például olyat csinálni, hogy a rokonoknak, haveroknak többet adunk, mert akkor valakinek kipusztulna a pálmája és az oázis is pusztulásnak indulna.
Azt mondják a dolgok tudói, hogy így megy mindenhol a világon, ahol hasonló az emberek együttélése. Közel- és Távolkelen. Mindenütt, ahol egymásra vannak utalva a népek, ott a megegyezést, a konszenzust keresik. Persze, ehhez kell valaki: az igazságos Vízosztó!
Nem így a pásztornépeknél! Ott az a lényeg, hogy többen legyünk, jó, ha kétharmaddal, aztán nekik! Lekaszabolni, erőszakolni, nem kímélni. Jaj, a legyőzötteknek! Aztán mi lesz a „győztes” csata után, ki bánja? Egyelőre miénk a zsákmány! Persze lassan magához tér majd a legyőzött és elkezd erőt gyűjteni! Az jár a fejében, hogyha egyszer mi leszünk többen, akkor …
Ugye ismerős. Így megy ez errefelé, már több mint ezer éve.
De egyszer meg kellene állni és elgondolkodni azon, hogy mire visz ez a pásztornépi "kéthamados" örökség! Észre kellene venni, hogy nem mi, hanem valami miatt ezek a "vízosztós" népek törnek előre a világban!
