Tarvágás. Ehhez értenek csak. Pedig máig érvényes bölcs mondása a zöldeknek az erdők védelmében, hogy egy hatvanéves fa hatvan évig nő. Így van a város is. Nemcsak házak, utcák szövedéke, hanem emberi lelkeké is. Azoké, aki itt lettek emberré, szakemberré, lokálpatriótává. Ők azok, akik nem kérdezik, hogy hány óra van, ha a város dolgairól van szó. Nem azért, mert a főnöknél akarnak jók lenni, hanem csak úgy, mert úgy érzik: ez kötelesség. Ők azok, akik a szemedbe mondják, hogy nem így kell, hanem úgy, de nem csak mondják, hanem meg is csinálják!
Őket vágjak ezek, a Miskolc szellemétől nagyon távoli „elmék”. Őket, akik életükkel üzenték, mit jelent Miskolc-szívűnek lenni. Tarvágásra ítéltettek. De ez lesz a városból is, ha már csak az egzisztenciájukért reszkető szolgalelkek maradnak. Mert ezt akarja és ezt élvezi a kizárólag mocskolódásra és önkényeskedésre képes, ostoba hatalom.
Nekik „térkép e táj”. S ami rosszabb, a fontos helyek térképéről is le akarják radírozni Miskolcot. Nekik csak az uralom a fontos, s hogy mi még? A tavalyi jutalomosztásnál kiderült. Szépen megjutalmazták egymást. A semmiért.
A többieknek: tarvágás! Sietni kell! Fogy az idő!
