Jöttek kerékpáron. Jöttek busszal és gyalog. Jöttek kocsival. Jöttek, mert így szokták meg kicsi gyerekkoruktól. Amikor apáik cégei még teljes létszámban kitelepültek és itt bográcsozott a brigád. Beívódott a bőrük alá, hogy errefelé így szokás. Ha május elseje, akkor irány a Csanyik!

Most is csak azért lett kicsit másképp, mert belekavartak. Az idegenszívűek képtelenek felfogni, hogy ennek a városnak vannak hagyományai. A Villanyrendőrt Villanyrendőrnek hívják, a Földest meg Földesnek. Tehetetlenségük főztjét mindenféle újfajta zöldséggel próbálják feljavítani. Nekik mondom, ha egyszer végre már eltűnnek a történelem süllyesztőjében, ez a város akkor is létezni fog. Legfeljebb kevesebb gyűlölettel és sokkal több tettel.

Megköszönöm azoknak, akik azért jöttek ki, mert úgy gondolták, hogy a Csanyikot nem hagyhatjuk. De jól érezték magukat azok is, akik csak kihasználták a verőfényes napsütést és megették-megitták, ami ilyenkor dukál. És nem utolsósorban találkozhattak régi ismerősökkel, munkatársakkal. Megbeszélhették, hogy jól mennek-e a dolgok Miskolcon és szerte e hazában?

Több ezren beszélgettek erről (is) a Csanyikban.

Na ezt nem akarták Miskolc jelenlegi urai, mert ettől félnek a legjobban. Mi lesz, ha az emberek - őseik kirándulóhelyén - arra is rájönnek, hogy össze kellene fogni! Végre-valahára!