"A legnagyobb krókusz-mező Európában" - hirdette az értelemszerűen német nyelvű felírat, amikor a családdal Chemnitz-ből (akkor még Karl-Marx-Stadt) elindultunk. A távolság 30 kilométer, jó az idő, igazi látványosságnak tűnt a kirándulás. Német alapossággal, valóban jól ki volt táblázva a cél. Európa leg-legjénél leparkoltunk. A gyerekkocsit összeszereltem. Egyik gyerek bele, másik a nyakamba. Irány a domboldal, ahol a táblák szerint a fenyves mögött rejtőzött a "legnagyobb". Olyasmi látványra számítottunk, mint ami a képen látható, de csalódnunk kellett. Olyan 50 m2-nyi területen árválkodtak az amúgy nagyon szép virágok. Az épp arra járó parkőrtől azért - biztos, ami biztos - megkérdeztem: - Jó helyen járunk? Valóban ez Európa legnagyobb krókusz-mezeje, ahogy úton-útfélen hirdetik? Igen, természetesen - mondta a németek rendíthetetlen büszkeségével - csak idén ennyi termett! Leballagtunk a dombról és beültünk a parkoló melletti kiskocsmába. A gyerekeknek megvettük a csokit, meg az üdítőt, magunknak a sültkolbászt. A férj figyelmessévél megéreztem, hogy hazafelé feleségem szeretne vezetni, ezért gyorsan megittam egy korsó Radebergert. Végül is minek szomorkodtunk volna? Jó levegőn volt a család, ettünk, ittunk, arról senki nem tehet, hogy "idén ennyi termett".
Mindez a hétvégén zárult Operafesztiválról jutott eszembe. Látszott az igyekezet, érdekes előadásokról meséltek a látogatók. A kísérőrendezvényeken lehetett fröccsözni, sörözni, barátokkal beszélgetni. Minek szomorkodni? Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy a drasztikusan csökkentett állami és önkormányzati támogatásból ezt lehetett kihozni. "Idén ennyi termett!".
Az a legfontosabb, hogy nem szűnt meg, mint a Kaláka- és a Lékó& sakkfesztivál.
