Szakadatlanul jön az égből. Aztán lerohan a környező dombokról. Elönti a házakat, pincéket. Rohangáló, értékeiket mentő, ideges emberek. A Köztársaság útján folyó hömpölyög. Az itt lakók - tűzoltók, rendőrök, polgárőrök - segítségével építik a gátat, hogy el ne öntse Diósgyőrt és az egész Kiliánt. Fiatal srácok viszik át hátukon az idősebbeket a „túlpartra”. A DVTK edzőpályájánál gátat vágnak, oda folyatják a vizet. Centimétereket apad. A védők lélegzethez jutnak. Hír jön, hogy szakad a gát Hámornál. Odarohanunk. Kacsa az egész. Milyen ember az, aki ilyenkor rémhírt terjeszt? Közben rászakad a löszfal egy kétgyerekes családapára a Napfürdő utcánál. A tűzoltók nem tudják élve kimenteni. A Szent Anna temető alatti domb megcsúszik. Ha nem állítjuk meg, velük csúsznak a sírok is. Drámai hírek jönnek Bükkszentlászlóról. Bedől a patak támfala, a domboldalak sara csúszik rá a házakra. A robogó ár közben kikezdi a Szinva hídjainak pilléreit. A mederbe beszórt köveket elmossa a sodrás. Valakinek eszébe jut, hogy a villamospálya éppen kibontott talpgerendáival védekezzünk. Felsóhajtunk, amikor sikerül. Még a hidak leterhelésére is jut. Amúgy homokzsák, homokzsák hátán. Árvizekben jártas kohászok, bányászok és önkéntesek - köztük sok egyetemista - dolgoznak mindenfelé. Mögöttük persze a mindig okosok, a lábatlankodó katasztrófaturisták és természetesen a tévések garmadája. Az eső egyre szakad. Jön az újabb árhullám. De addigra már több a gép, átvágunk Szinva-kanyarulatukat. Hamarabb ér a célhoz a homokzsák, a homok. A védekezés szervezettebb, egyre többen értik meg, hogy hallgatni kell azokra, akik már dolgoztak gátakon. A mindennapok szófukar hőseire. Másodszorra és harmadszorra már nem a víz győz.
Aztán amilyen gyorsan jött, eltűnik az ár. Egy város takarítja a romokat. Szivattyúzzák a pincéket, mossák a csatornákat. Iszap, hordalék borítja az utcákat, kerteket. Kárfelmérés. Szakértők, biztosítók. Milliárdosra taksálható a kár. Csak a Szent Anna temető domboldalának megállítása kerül 80 millióba. Gyors ütemben indul a medertakarítás, mederburkolás. Évekig nem lehetett a medret kotorni a Szinvára nyúló „elépített” telekvégek miatt. Most végre lehet. Sokan ajánlják fel a porta végét, amit a tiltakozás miatt évekig nem lehetett kisajátítani. Végre kivágathatjuk a patakmederben kinőtt fákat.
Mivel Magyarországon élünk, azonnal elkezdődik a felelősök keresése is. Mit kellett volna másképp csinálni? Nem lehetett volna mindezt előre tudni? Akik a vész idején egy homokzsákot sem tettek arrébb, most előmerészkednek. Már nem érdekes, hogy az évszázad árvize zúdult a városra.
Mindezt csak azért mondtam el, mert most tudtam meg, hogy 2012. augusztus 5-én több víz szakadt ránk, mint 2010-ben. De az akkor megépített gátak, a kiépített medrek „levitték” a vizet. Végülis, ez a lényeg.
