Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy spanyol kisváros, úgy hívták: Linares. Volt neki csődbe ment bányászata, kohászata, gépgyártása, munkanélkülisége. Amikor minden összedőlni látszott, gondoltak egy nagyot: világhíresek leszünk! És azok lettek. Aki a sportban járatos, tudja, hogy a világ nagy tornáit így sorolják: Mexikóváros, Dortmund, Wijk aan Zee és Linares. Linares? De, mit csináltak? A sakkra tettek. És tízvalahány év alatt a csúcsra értek. Hetekig ott van a világsajtó, a sakkturisták (és persze feleségeik). Világsztárok elemzik a helyszínen a játszmákat. Az esték meg spanyol esték, szíveslátással, tüzes borokkal.
Ez volt az én álmom is, hogy egyszer besorolják Miskolcot a fenti városok közé. Ehhez persze kellett egy olyan ember, akiről én csak felsőfokban tudok beszélni: Lékó Péter. Aki azonnal jött a baráti szóra és a Bartók+ Operafesztivál mintájára létrejött a Lékó+, azaz a Lékó&. És micsoda ellenfelekkel? Adams, Karpov, Kramnyik, Carlsen, a regnáló király Anand és Gelfand. Focinyelven szólva, mintha Diósgyőrbe jött volna Ronaldinho, Beckam, Messi, Cristiano Ronaldo, Iniesta. És jöttek az újságírók, jöttek a turisták és figyelt a sakkvilág. A Lékó&Anand meccs alatt 110 millióan klikkeltek Miskolc város honlapjára.
Igen, a sakk intelligens városban játszott intelligens játék, amit a világ intelligens emberei követnek figyelemmel! (Max Euwe) Igen, így gondoltam, gondoltuk. Na, ennek vége! A sakkvilág által megcsodált, mellékelt emblémát felejtsétek el! Az új vezérkar nem támogatja a Lékó&-t. "Csak nem szponzorálunk már egy szegedit Miskolcon!" - mondta állítólag az egyik városházi vezető. Lékó egyébként sakkiskolát hozott létre városunkban, ahol többet közt arra tanítja a gyermekeket, hogy "minden lépésednek következménye van". Akár az életben.
Gyerekkoromban, Vasgyárban sokan sakkoztak. Nem mindig használták ugyan a pontos kifejezéseket, de a lényeget tudták. Most azt mondanák: a sötét paraszt megtámadta a vezért. De kacsintanának is: a játszmának nincs vége!
