Az a furcsa, hogy már a szemem se rebben. Régen még felszisszentem volna. Valahogy összekeverednek a pályán, meg az életben történtek.
Lefejelni, lekönyökölni, leköpni. Beleszállni két lábbal. Egy jól irányzott ütéssel, vagy rúgással kettétörni a pályafutását. Egy életre ellehetetleníteni. Hátulról elkaszálni. Fejbe rúgni, hasba rúgni, agyonrúgni.
Ezt fejeli meg a sajátos magyar változat. Mi meccs közben írjuk át a szabályokat. Erőből. Nektek nagykapu, nekünk kiskapu. Ha mi rúgjuk a tizenegyest, akkor a gólvonalról és kapust nem állíthattok. Ha ti rúgnátok véletlenül..., áh, de hát azt úgy se hagyjuk, mert a bírókat is mi adjuk.
Hogy a közönségnek nem tetszik a játék? Na és! Kik ők? Megszavazták, hogy mi legyünk a következő négy év JÁTÉKOSAI! Amúgy meg folyamatosan figyeljük és kihalásszuk a renitenskedőket! Elvégre erre kaptunk felhatalmazást!
Úgy tűnik egyre nő azok száma a nézőtéren, akik másképp emlékeznek!
