Amikor a Fidesz durcás képviselői utcai tüntetést szerveztek ellenem, mondván, hogy idegennek mertem nevezni polgármesterüket, egyre nem gondoltam. Arra, hogy van egy kézenfekvő módszer, amivel a magány, az egyedüllét, az idegenség érzete megszűnik. Pofonegyszerű! Saját haverokat, rokonokat kell kinevezni minden fontos posztra. Így megszűnnek a megértési, mondhatnánk nyelvi problémák és az embert otthonos légkör veszi körül.
Nagyszerű példa erre Észak-Korea, ahol kis- és nagyfőnököt csak a rokonságból választják. Ezzel megszűnik a demokratikus világra jellemző parttalan vita, hogy ez, vagy az ért-e hozzá, van-e képesítése? Akinek nem tetszik, annak - mint az egykori viccben - utánajárnak. A vezetést kiépített lehallgató és besúgó rendszerek segítik. Megannyi csoda!
Ezért tekinthető üzenetnek, hogy hová vezetett első, komoly hivatalos útjuk? Naná, hogy Koreába. Igaz, a déli felébe, ám a cél nyilvánvalóan az volt, hogy az észak-koreai tapasztalatokhoz közelebb kerüljenek. Mi idősebbek tudjuk, hogy ha valaki nem is jutott el az NSZK-ba, csak az NDK-ba, a német mentalitásról, azért bőséges ismereteket szerezhetett. Nem lehet az másképp Koreával sem. A 18 fős utazókeret önmagáért beszél. Ez már döfi, ennek súlya van, a koreaiak sem nézhetnek ránk ferde szemmel, hogy valami csóró helyről érkezett a delegáció.
De a megszerzett, nyilván fontos tapasztalatokon túl, van egy más, fontosabb szempont. Napokig együtt volt a nagy csapat. A messzi távolban nyugodtan lehetett beszélgetni anélkül, hogy a város napi gondjai zavarták volna őket. Igen, így lehet jól dolgozni, nemzetközi légkörben.
Így hát, ne reklamáljon senki, hogy az Operafesztivál elvesztette nemzetközi jelzőjét. A lényeg, hogy a város vezetői már azok. Nemzetközi méretű, sőt mondhatnánk kapitális ...
A mondat befejezését rábízom a Tisztelt Olvasóra, aki végső soron az út számláját fizeti!
